MENTÁLIS JÓLLÉT ÉS FENNTARTHATÓ TELJESÍTMÉNY

A jó teljesítménynek nem kell az ember mentális egészségének a rovására mennie.

RÓLAM RÖVIDEN

A rendszerszemléletet emberi tényezőkre való figyelemmel kapcsolom össze

Groma Géza vagyok, mentálhigiénés és szervezetfejlesztési szakember.

Programtervező matematikusként kezdtem a pályámat, majd több mint tíz éven keresztül dolgoztam az IT-szektorban szakértőként és vezetőként. Saját vezetővé válásom során értettem meg, hogy a jó teljesítményhez nem elegendő a szakmai tudás: értenünk kell az emberek, a kapcsolatok és a csapatok működését is.

Ez a felismerés vezetett a Semmelweis Egyetem mentálhigiéné és szervezetfejlesztés szakára. Azóta magánszemélyeket, vezetőket és szervezeteket támogatok a kiégés megelőzésében, a jóllét és a pszichológiai biztonság erősítésében, valamint az emberközpontúbb és fenntarthatóbb működés kialakításában.

Munkámban a strukturált, rendszerszintű gondolkodást empatikus figyelemmel és tudományosan megalapozott módszerekkel kapcsolom össze. Hiszek abban, hogy a jóllét és a teljesítmény nem egymással versengő célok: megfelelő feltételek között kölcsönösen erősíthetik egymást.

10+ év
Agilis környezetben szerzett tapasztalat

7+ év
csoport- és középvezetői tapasztalat

10+ év
egyéni mentálhigiénés kísérés

10+ év
oktatói tapasztalat, többek között a Semmelweis Egyetemen

Mit tapasztaltak azok, akik már dolgoztak velem?

A szakmai felkészültség mellett számomra ugyanolyan fontos a biztonságos, elfogadó légkör, a valódi figyelem és a gyakorlatban is használható támogatás.

„Sok szeretettel ajánlom Gézát, mivel egy kiváló szakembert ismerhettem meg a személyében. A közös munkánk során megbizonyosodtam róla, hogy rendkívül elkötelezett a mentális egészség és a jóllét területén. A coaching üléseink alkalmával példamutató empatiával és támogatással segített nekem. Hiszem, hogy Géza bárkinek értékes segítséget tud nyújtani. Teljes szívemből ajánlom őt mind egyéni, mind pedig vállalati coaching kapcsán azoknak, akik egészségesebb és kiegyensúlyozottabb életet szeretnének élni.”

Korábbi kliensem (vezetői coaching)

„Géza people menedzsment és folyamatfejlesztési képességei mellett kiemelkedően jártas a kiégés megelőzése és a munkavállalói jóllét témakörében is, amelyekből mi is profitáltunk. Minden alkalommal, amikor workshopot vagy képzést tartott, a résztvevők elejétől végéig lelkesen vettek részt, és a munkavállalók visszajelzése alapján mindenki tudott magával vinni valamit a foglalkozások után.”

Korábbi vezető társam

„Gézával, tanácsadó kollégaként 2018 óta dolgozom együtt időről időre munkahelyi jólléttel és kiégésmegelőzéssel foglalkozó projektek során. Ügyfeleink részére nyújtott programjaink és szolgáltatásaink a pozitív pszichológiai kutatások felismeréseire építenek – Géza szakmai tudása, tájékozottsága ezen a területen, valamint tudományos alapokra támaszkodó megközelítése figyelemreméltó. Géza nyitott és kedves személyiség, könnyen teremt kapcsolatot az ügyfelekkel, valódi figyelemmel térképezi fel és érti meg az adott helyzetet, melybe tanácsadóként bekapcsolódik. Szakmai hozzáértése és empátiája révén hatékonyan segíti az egyéni és szervezeti fejlődést, így minden környezetben értékes hozzájárulást nyújt. Ajánlom Gézát mindazoknak, akik munkahelyi jóllétüket szeretnék növelni, valamint a kiégést szeretnék megelőzni.”

Cser Alexandra, SkillToGo Kft, ügyvezető

„Kevés olyan embert ismerek, aki annyira elkötelezett a hivatása kapcsán, mint Géza. Személyes beszélgetéseink, illetve a több mint 10 évre visszanyúló, céges környezetben szerzett tapasztalata és tudása teszi számomra hitelessé és kompetenssé. Olyan embert ismertem meg benne, aki nagyon magas szintű empátiával és mély, értő figyelemmel van nem csak a kliensei, munka társai iránt, hanem a körülötte lévő emberekkel szemben is. Szakmája iránt elkötelezett és folyamatosan tájékozódik, képezi magát az új tudományos és gyakorlati irányok kapcsán.”

Korábbi kliensem (work-life coaching)

„Géza a munka és magánélet egyensúlyának elkötelezett hirdetője. A pozitív pszichológia eszköztárának magas szintű szakmai ismereteit gyakorlatba ültetve támogatja az egyént (alkalmazottat és vezetőt) e harmónia megtalálásában, a kiégés megelőzésében, és abban, hogy a hétfő a munkahét egyik legjobb napja lehessen – hosszú távon is! A vállalati szektorban végzett gyakorlati tevékenysége mellett a személyes tanácsadás és a felnőttképzés területén is aktívan szolgálja a munkahelyi jóllét megvalósításának ügyét.”

Fabók Ágnes, pedagógus, autogén tréner, mentàlhigienes szakember

„Géza nagyon megbízható, pontos, alapos ember. Szívből van jelen a munkáiban, szívén viseli a sorsát annak, akivel kapcsolatba kerül. Nagy tudású, széleskörű az olvasottsága. Azokban a témákban különösen is tájékozott, amelyekre specializálódott: az általa felvállalt területeken szeret valóban minőségben, elmélyülten dolgozni. Jól el tudja különíteni, mit vállal fel, és mi az, ami kevésbé a saját érdeklődésének, tapasztalatának megfelelő. Ez különösen is szimpatikus és tiszteletre méltó benne. Jó szívvel ajánlom őt akár előadóként, akár csoportvezetőként, segítő szakemberként!”

Dr. Szabó-Jáki Zsuzsanna, klinikai szakpszichológus, egyetemi adjunktus

Lépj velem kapcsolatba

Telefonszám: +36-20-775-2104

Email: kiegesvagyflow@gmail.com

Please enable JavaScript in your browser to complete this form.
Az adatkezelési tájékoztató