Rövid kiégés útmutató
Amit a kiégésről tudni kell
A kiégés ritkán egyik napról a másikra alakul ki. Ismerd fel a korai jeleket, értsd meg a mögöttük álló okokat, mindennapos megterheléseket, és találd meg, hogy számodra mi segítene leginkább.


Nem egyszerű fáradtság
Mi is az a kiégés?
A kiégés nem egy egyszerűen fáradtság, és nem is egyik napról a másikra alakul ki. Tartós megterhelés során fokozatosan kezdenek elfogyni az energiáid, tudat alatt érzelmileg lassan eltávolodsz attól a munkától, amely korábban fontos volt neked és inspirált, emellett csökkenhet a saját hatékonyságodba vetett hited.
A pihenés átmenetileg enyhítheti a fáradtságot, de ha a kiváltó terhelések és a hiányzó erőforrások nem változnak, a nehézségek újra megjelenhetnek.
„A burnout (kiégés) szindróma krónikus, emocionális megterhelések és stresszek nyomán fellépő fizikai, emocionális és mentális kimerülés állapota, amely a reménytelenség és inkompetencia érzésével, a célok és ideálok elvesztésével jár, és amelyet a saját személyre, a munkára, illetve másokra vonatkozó negatív attitűdök jellemeznek.”
Herbert J. Freudenberger (1974)
„A kiégés olyan pszichológiai tünetegyüttes, amely a munkahelyi, krónikus személyközi stresszorokra adott hosszan tartó válaszként jelenik meg. Három fő dimenziója a túlzott kimerültség, a munka iránti cinizmus és eltávolodás, valamint a hatékonyság hiányának és az eredménytelenségnek az érzése.”
Maslach és Leiter (2016)
„A kiégés a tartós, nem megfelelően kezelt munkahelyi stressz következtében kialakuló tünetegyüttes. Jellemzője az energia kimerülése vagy a kimerültség érzése; a munkától való növekvő mentális távolság, illetve a munkával kapcsolatos negativizmus vagy cinizmus; továbbá a csökkent szakmai hatékonyság. A kiégés kifejezetten a foglalkozási környezet jelenségeire vonatkozik.”
WHO, ICD-11 – saját fordítás
Fontos: a kiégés munkahelyi jelenségként értelmezhető. Tünetei átfedhetnek más testi vagy lelki problémákkal, ezért tartós vagy súlyos panaszok esetén érdemes szakemberhez fordulni.
Három jellegzetes dimenzió
A kiégés fő tünetei
A három tüneti terület különböző erősséggel és eltérő időpontokban is megjelenhet. Nem egyetlen rossz nap számít, hanem a tartósan fennálló mintázat.

Érzelmi kimerültség
Úgy érzed, elfogytak az erőforrásaid. Már a nap megkezdése is nehéz, a pihenés pedig nem hoz valódi feltöltődést.

Eltávolodás és cinizmus
Gépiesebbé válik a munkavégzés, csökken az érdeklődésed, és egyre negatívabban viszonyulsz a feladatokhoz és az emberekhez.

Csökkenő hatékonyságérzet
Gyakrabban kételkedsz magadban, nehezebben koncentrálsz, és úgy érzed, hiába teszel egyre többet, csak rosszabb lesz.
A Maslach Burnout Inventory háromdimenziós kerete alapján. Maslach & Leiter (2016).
Miként jelentkezhet a kiégés a hétköznapokban?
Lehet, hogy korábban szenvedéllyel, lelkesen és energiával telve kezdted a munkanapjaidat, de az idő múlásával a hétfő reggelek egyre küzdelmesebbé váltak.
Már az ágyból való kikecmergés is egyre nagyobb erőfeszítést kíván, és a hét további része sem hoz valódi javulást. Sőt… Már vasárnap este összeszorulhat a gyomrod attól, ami másnap vár.
A munka iránti lelkesedésed és az energiád lassan elpárolog. Helyüket motiválatlanság, ingerlékenység, cinizmus és érzelmi kimerültség veszi át. Amit régen fontosnak éreztél, az most tehernek vagy értelmetlen mókuskeréknek tűnhet.
Közben lehet, hogy egyre többet hibázol, nehezebben koncentrálsz, és még több erőfeszítéssel próbálod fenntartani a korábbi teljesítményedet. Kívülről nézve talán még minden rendben tűnik, belül azonban egyre inkább úgy érzed: lassan teljesen elfogytál
A kiégés egy folyamat
A kiégés fázisai
A Herbert J. Freudenberger és Gail North nevéhez kötött modell a kiégést 12 fázisból álló folyamatként írja le, ami nem feltétlenül lineáris: nem mindenki érint egymás után minden egyes státuszt, akár több fázis között is átfedés lehet vagy oda vissza mozgás pár státus között. Sokan időben észlelik a tüneteket és tesznek ellenük vagy segítséget kérnek, így viszonylag kevesen jutnak el a teljes kiégés állapotáig.

1–4. A túlvállalás kezdete
- Bizonyítási kényszer:
Túlzott ambíció, lelkesedés és maximalizmus jellemez. A kezdeti egészséges bizonyítási vágyad lassan belső kényszerré válik: úgy érzed, egyre többet és többet kell teljesítened. - Fokozott erőfeszítés:
Mindent sürgősen, tökéletesen és lehetőleg segítség nélkül próbálsz megoldani. Egyre több időt és energiát fektetsz a munkába, és munkaidő után sem tudod igazán letenni a feladataidat. - Saját igények elhanyagolása:
A személyes szükségleteid: a pihenés, a mozgás, a rendszeres étkezés, a hobbik és a fontos kapcsolataid egyre inkább háttérbe szorulnak a munkád miatt. Azt mondod magadnak: „majd ha ezen túl leszek”, de igazából a saját jólléted egyre lejjebb kerül a prioritási listádon. - Konfliktusok eltolása:
Szaporodhatnak a munkahelyi és otthoni feszültségek, az alvási nehézségek és a testi panaszok. A valódi okok helyett gyors megoldásokat keresel, de egy wellnesshétvége vagy néhány szabadnap után hétfőn ugyanaz a kimerültség vár.

5–8. Beszűkülő működés
- Az értékrend átrendeződése:
A munka lassan teljesen kiszorítja azokat a dolgokat az életedből, amik korábban igazán fontosak voltak neked. Érzéketlenebbnek, keményebbnek, tompábbnak vagy türelmetlenebbnek kezded érezni magadat a munkában és a magánéletben is. - A problémák tagadása:
A keserűség és cinizmus egyre inkább erősödik benned. A visszajelzéseket bántásnak, a felajánlott segítséget kritikának élheted meg, miközben saját szükségleteidet teljesen figyelmen kívül hagyod. A problémáidról egyre kevésbé akarsz tudomást venni. - Visszahúzódás:
A családod és a barátaid is plusz tehernek tűnhetnek. Nincs energiád kapcsolódni, lemondod a programokat, és fokozatosan elszigetelődsz. Kívülről egyre inkább ellenségesnek tűnhetsz a munkádban és azon kívül is. - Viselkedésváltozás:
Egyre gyakoribb lehet a közöny, a türelmetlenség, a pesszimizmus és a cinizmus. Úgy érezheted, senki sem ért meg, és mindenki csak újabb elvárásokat támaszt. A viselkedésed és a személyiséged is ezek hatására megváltozik.

9–12. Súlyos kimerülés
- Elszemélytelenedés (Deperszonalizáció):
Elveszítheted a kapcsolatot a saját érzéseiddel és szükségleteiddel. Tehetetlennek érzed magad, és már csak gépiesen próbálsz tovább rohanni a mókuskerékben. Néha úgy érzed mintha nem is te élnéd a saját életed, inkább olyan mintha egy szürke filmet néznél - Belső üresség:
Érzelmi sivárság és reményvesztettség lesz lassan úrrá rajtad. A szorongás, pánikszerű érzések, alvászavarok és más pszichés vagy testi tünetek tartóssá válhatnak. - Depressziós tünetek:
Mély motivációvesztés, önértékelési nehézségek, tehetetlenség érzése és reménytelenség uralkodhat el rajtad. Akár a hétköznapi feladatok vagy az ágyból való kikelés is rendkívül nehézzé válhat. - Teljes kiégés:
A testi, mentális és érzelmi összeomlás veszélye állhat fenn. Ilyenkor már nem több akaraterőre, hanem mielőbbi szakmai segítségre és a terhelések érdemi csökkentésére van szükség.
Nem kell megvárnod, amíg a helyzet súlyossá válik. Már a korai jeleknél érdemes megvizsgálni, mi meríti az energiádat.
3 perc önreflexiós kimerültségi teszt
A rövid állapotfelmérő a kimerültséged kapcsán három területen segít végiggondolni az elmúlt négy hét tapasztalatait.
A teszt kitöltéséhez nem kell regisztrálni, sem e-mail-címet megadni. Válaszaidat helyben értékeli a rendszer bármilyen adattárolás nélkül.

Testi és lelki következmények
A tartós kimerültséget érdemes komolyan venni
A Finnish Health 2000 átfogó egészségügyi vizsgálat erős összefüggést talált a súlyos kiégés és bizonyos mentális zavarok és fizikai megbetegedések között. A kutatás eredményei azonban nem tártak fel ok-okozati kapcsolatokat.
Szorongás
21% vs. 2%
A súlyosan kiégett munkavállalók 21%-ánál, a kiégést nem mutatók 2%-ánál állt fenn szorongásos zavar – megközelítőleg tízszeres volt a különbség.
Depresszió
45% vs. 6%
A súlyosan kiégett munkavállalók 45%-ánál, a kiégést nem mutatók 6%-ánál állt fenn major depressziós zavar – körülbelül 7,5-szeres különbség.
Továbbá a vizsgáltak esetében a súlyos kiégés mellett nagyobb valószínűséggel jelent meg:
- fej-, váll-, hát- vagy gyomorfájdalom
- alvászavar és romló regeneráció
- szorongás, lehangoltság vagy reménytelenség
- váz- és izomrendszeri, szív- és érrendszeri, illetve emésztőrendszeri megbetegedés
Kockázati helyzetek
Kiket veszélyeztethet leginkább a kiégés?
A személyes mintázatok nem „hibák”, és önmagukban nem okoznak kiégést. Bizonyos működésmódok azonban tartósan magas munkahelyi követelmények és kevés erőforrás mellett növelhetik a kockázatot.
Az egyéni mintázatok is számítanak
- túlzott elkötelezettség
- maximalizmus és idealizmus
- konfliktusok kerülése
- teljesítményhez kötött önértékelés
- túlzott áldozathozatal
- nehéz nemet mondani
- saját szükségletek háttérbe szorítása
- minden probléma egyedüli megoldása
- a változtatás vagy segítségkérés nehézsége
- szociális elszigeteltség

Az élethelyzet is növelheti a terhelést
A munkahelyi terhelés nem vákuumban ér bennünket. Nehéz és örömteli változások egyaránt alkalmazkodást, figyelmet és érzelmi, mentális energiákatt kívánnak.
💔
Kapcsolati változás
családi konfliktus vagy válás
🕯️
Veszteség
gyász vagy más személyes veszteség
💳
Anyagi nyomás
pénzügyi nehézségek
🩺
Egészségi teher
saját vagy hozzátartozói betegség
📦
Nagy változás
költözés, építkezés vagy munkahelyváltás
🌱
Örömteli új kezdet
előléptetés, esküvő vagy gyermek születése
A kiégés sokszor azokat veszélyezteti leginkább, akik a legtöbbet adják bele munkájukba.
Nem azért, mert gyengék, hanem mert sokáig képesek magas szinten teljesíteni és csendben kompenzálni a rendszer hiányosságait.
A senior, „mindent tudó” kolléga
Akihez minden nehéz kérdés és elakadás befut.
A proaktív, mindent bevállaló kezdő
Aki gyorsan akar bizonyítani, és még nehezen méri fel a határait.
A segítő és támogató kolléga
Aki mások érzéseit és problémáit is rendszeresen magára veszi.
A tűzoltó, „szuperhős”
Aki mindig megoldja a krízist, ezért a szervezet egyre inkább rá támaszkodik.
A lelkes, elkötelezett tenni akaró
Aki a munka értelméből, értékéből merít energiát, és nehezen engedi el a felelősséget.
A kiemelkedő teljesítményű kolléga
Akit a jó eredményei miatt újabb és újabb feladatokkal találnak meg.
A frissen kinevezett vezető
Aki egyszerre tanulja az új szerepet, felel a csapatért és próbál megfelelni minden irányba.
Az új kolléga
Aki beilleszkedik, bizonyít, tanulja a rendszert, miközben még kevés biztos erőforrása van.
Az izoláltan, egyedül dolgozó
Akinél hiányozhat a napi kapcsolódás, a visszajelzés és a gyors segítség lehetősége. Az otthoni munkavégzés őket fokozottan veszélyezteti.
A kiégés nem egyszerűen az egyén „hibája”. A személyes megküzdés mellett a munkakörülmények, a támogatás és az aktuális élethelyzet együtt alakítják a kockázatot.
A kiégés Nem csak egyéni kérdés
Hat szervezeti tényező, amely hozzájárulhat a kiégéshez

Munkaterhelés
Túl sok feladat, nagy komplexitás vagy feszített munkatempó.

Kontroll hiánya
Kevés döntési szabadság és csekély befolyás a munkára.

Jutalmazás hiánya
Az anyagi, szakmai vagy emberi megbecsülés hiánya.

Közösség hiánya
Elszigeteltség, kevés támogatás, toxikus kapcsolatok.

Méltánytalanság
Következetlen döntések vagy igazságtalan bánásmód.

Értékütközés
A személyes és szervezeti értékek közötti feszültség.
Maslach és Leiter Areas of Worklife modellje alapján. Maslach & Leiter (2016).
Munkaterhelés-, erőforráselemzés a kiégés megelőzéséért
Érzelmi költségvetés: mi visz el, és mi ad vissza?
A probléma önmagában nemcsak az, hogy vannak magas munkahelyi követelmények vagy megterhelő tényezők, hanem az, ha ezek tartósan több energiát visznek el, mint amennyit az erőforrásai a munkában és azon kívül vissza tudnak tölteni.
Érzelmi és mentális kiadások
- túlzott munkaterhelés
- érzelmileg nehéz helyzetek
- folyamatos megszakítások
- bizonytalanság és kontrollhiány
- elszigeteltség vagy igazságtalanság
- a kikapcsolódás nehézsége
Érzelmi és mentális bevételek
- autonómia és befolyás
- támogató kapcsolatok
- elismerés, fejlődés és visszajelzés
- értelem és sikerélmény
- reális prioritások és világos határok
- pihenés és regeneráció
Fenntarthatóbb jó teljesítmény és munkahelyi jóllét = a túlzott követelmények csökkentése + a munkahelyi és személyes erőforrások tudatos növelése
Elméleti háttér: Demerouti és mtsai. (2001); Bakker & Demerouti (2017); Maslach & Leiter (2016).

Nem kell egyedül kibogoznod, hogy hogyan lehetsz jobban
Hogyan segíthetek?
Groma Géza vagyok, mentálhigiénés és szervezetfejlesztési szakember. Egyéni beszélgetésekben támogatom a túlterheltség, a stressz és a kiégés jeleivel küzdőket.
Érzelmi költségvetés: feltérképezzük, mi meríti az energiádat, mi tölt vissza, és mely apró, fenntartható változtatások segíthetnek.
Az első lépés lehet egyszerűen az, hogy ránézel, hol tartasz most.
Töltsd ki a rövid önreflexiós állapotfelmérőt, vagy kérj egy ingyenes, 45 perces online beszélgetést. Egyik sem jár elköteleződéssel.
Felhasznált szakirodalom
- Freudenberger, H. J. (1974). Staff Burn-Out.
- Maslach, C., & Leiter, M. P. (2016). Understanding the burnout experience.
- WHO: Burn-out an occupational phenomenon – ICD-11.
- Ahola, K. (2007). Occupational burnout and health.
- Demerouti, E. és mtsai. (2001). The job demands–resources model of burnout.
- Bakker, A. B., & Demerouti, E. (2017). Job Demands–Resources Theory.
Fontos: Az oldal ismeretterjesztő célt szolgál, nem állít fel diagnózist, és nem helyettesíti az orvosi, pszichológiai, pszichoterápiás vagy pszichiátriai vizsgálatot. Ha közvetlen veszélyben vagy, vagy önsértési, illetve öngyilkossági gondolataid vannak, hívd a 112-es segélyhívót vagy a 116-123-as Lelki Elsősegély Szolgálatot.
